86. nap: Emlékezzünk 2.

2020.06.16

Ferenc pápa Úrnapján elhangzott homíliájának a folytatását találhatják az alábbiakban. Érdemes végig olvasni, lelket tápláló gondolatok! 

"Először is gyógyítja árva emlékezetünket. Nagy árvaság korszakában élünk. Gyógyítja árva emlékezetünket. Sokak emlékezetében az él, hogy nem kapott szeretetet, és fájdalmasan csalódott olyasvalakiben, akinek szeretetet kellett volna adnia, ehelyett árván hagyta mások szívét. Szeretnénk visszatérni és megváltoztatni a múltat, de nem lehet. Isten azonban be tudja gyógyítani ezeket a sebeket azáltal, hogy egy nagyobb szeretetet ültet emlékezetünkbe: az övét. Az eucharisztia elhozza nekünk az Atya hűséges szeretetét, mely gyógyítja árvaságunkat. Nekünk adja Jézus szeretetét, aki a sírt érkezési pontból kiindulási ponttá változtatta, és ugyanúgy meg tudja változtatni életünket. Belénk árasztja a Szentlélek szeretetét, aki vigasztal, mert sosem hagy magunkra, és gyógyítgatja sebeinket.

Az eucharisztiával az Úr gyógyítja negatív emlékezetünket is, azt a negativitást, amely oly sokszor befészkeli magát szívünkbe. Az Úr gyógyítja ezt a negatív emlékezetet, amely mindig felszínre hozza a rosszul működő dolgokat, és azt a szomorú elképzelést tömi a fejünkbe, hogy semmire sem vagyunk jók, hogy csak hibákat követünk el, hogy "elhibázottak" vagyunk. Jézus elmondja nekünk, hogy nem így van. Örül, hogy meghitten belénk költözhet, és valahányszor magunkhoz vesszük őt, emlékeztet bennünket, hogy értékesek vagyunk: meghívottak vagyunk az ő lakodalmára, vacsoravendégek, akire vágyik.

Nemcsak azért, mert ő nagylelkű, hanem mert valóban szerelmes bennünk: látja és szereti, amilyen szépek és jók vagyunk. Az Úr tudja, hogy a rossz és a bűn nem tartozik identitásunkhoz, hanem azok betegségek, fertőzések. És jön, hogy gyógyítsa őket az eucharisztiával, amelyben benne vannak az antitestek negativitásban betegeskedő emlékezetünkre. Jézussal immunissá tehetjük magunkat a szomorúsággal szemben. Mindig szemünk előtt lesznek bukásaink, erőfeszítéseink, az otthoni és a munkahelyi problémák, a nem teljesült álmok. De súlyuk nem fog agyonnyomni bennünket, mert még mélyebben ott van Jézus, aki bátorít bennünket szeretetével. Ilyen az eucharisztia ereje, mely istenhordozókká alakít bennünket: öröm- és nem negativitáshordozókká.

Megkérdezhetjük magunktól, hogy mi, akik misére járunk, mit viszünk a világnak. Saját szomorúságainkat, keserűségeinket vagy az Úr örömét?

Áldozáshoz járulunk, aztán pedig panaszkodunk, kritizálunk és siránkozunk? Ám ez semmit sem tesz jobbá, az Úr öröme azonban megváltoztatja az életet.

Végül az Eucharisztia gyógyítja zárt emlékezetünket. A belül hordozott sebek nemcsak nekünk, hanem másoknak is problémát okoznak. Félénkké és gyanakvóvá tesznek bennünket: először zárkózóvá, hosszú távon pedig cinikussá és közömbössé. Arra indítanak, hogy távolságtartóan és arrogánsan viselkedjünk másokkal, elhitetve magunkkal, hogy így ellenőrzésünk alatt tudjuk tartani a helyzetet. De ez önbecsapás: csak a szeretet tépi ki gyökerestől a félelmet és szabadít meg a rabságban tartó bezárkózástól.

Ezt teszi Jézus, amikor édesen elénk jön az ostya fegyvertelen törékenységében; ezt teszi Jézus, a megtört kenyér, hogy feltörje önzőségünk burkát; ezt teszi Jézus, aki önmagát adja, hogy elmondja nekünk: csak megnyílva szabadulunk meg a belső gátlásainktól, szívünk bénultságától.

Amikor az Úr egyszerűen kenyérként kínálja magát, arra szólít fel, hogy ne pazaroljuk el életünket ezernyi hasztalan dolog után futkosva, melyek függőséget okoznak és ürességet hagynak bensőnkben.

Az Eucharisztia megszünteti bennünk a dolgok utáni éhezést, és felszítja a szolgálat vágyát. Felállít kényelmes, ülő életmódunkból, emlékeztet, hogy nemcsak táplálandó szájak vagyunk, hanem mások táplálására szolgáló kezek is. Most sürgősen gondjainkba kell vennünk azokat, akik ételre és méltóságra éheznek, akik nem dolgoznak és nehezen boldogulnak. És ezt megfogható módon kell tennünk, ahogyan megfogható a kenyér, amelyet Jézus nekünk ad. Valódi közelségre, valódi szolidaritási láncolatokra van szükség! Jézus az eucharisztiában közel jön hozzánk: ne hagyjuk magukra a közelünkben élőket!

Kedves testvérek, továbbra is ünnepeljük az emlékeztetőt, mely gyógyítja emlékezetünket - ne felejtsük: gyógyítja az emlékezetet, bensőnk emlékezését -, ez az emlékeztető a mise. Olyan kincs ez, amelyet első helyre kell tennünk az Egyházban és az életben. Ugyanakkor az is fontos, hogy újra felfedezzük a szentségimádást, amely folytatja a mise munkáját bennünk. Jót tesz nekünk, gyógyítja bensőnket. Különösen mostanság, amikor igazán szükségünk van rá."

Forrás: Magyar Kurír