345. nap: A „remény fényét” adja a Feltámadott

A szentatya vasárnapi gondolatait adjuk közzé, aki egy "hegymászásra" hív minden Krisztusban hívőt. A csúcson pedig ajándék vár...

"A nagyböjt második vasárnapja arra hív bennünket, hogy szemléljük Jézus színeváltozását a hegyen, három tanítványa előtt (vö. Mk 9,2-10). Nem sokkal korábban Jézus bejelentette, hogy Jeruzsálemben sokat fog szenvedni, elutasítják és megölik. Elképzelhetjük, mi mehetett végbe akkor barátainak, legjobb barátainak szívében: az erős és diadalmas Messiás képe meginog, álmaik összetörnek, és szorongás tölti el őket annak gondolatára, hogy a Mestert, akiben hittek, megrögzött gonosztevőként megölhetik. És éppen ebben a pillanatban, szorongással a szívükben hívja Jézus Pétert, Jakabot és Jánost, és magával viszi őket a hegyre.

Az evangélium azt mondja: "Felvezette őket a hegyre" (Mk 9,2). A Bibliában a hegynek mindig sajátos jelentése van: a hegy az a magas hely, ahol az ég és a föld összeér, ahol Mózes és a próféták rendkívüli tapasztalatot szereztek az Istennel való találkozásról. A hegyre való felmenetel azt jelenti, hogy egy kicsit közelebb kerülünk Istenhez. Jézus felfelé halad három tanítványával együtt, és megállnak a hegy tetején. Itt átalakul előttük. Sugárzó arca és ragyogó ruhája, melyek elővételezik a Feltámadott alakját, azoknak a rémült embereknek a fényt, a remény fényét kínálják fel a sötétségen való áthaladásra: a halál nem mindennek a vége lesz, mert a halál megnyílik a Feltámadás dicsőségére. Jézus tehát bejelenti halálát, felviszi őket a hegyre, és megmutatja nekik, mi történik majd a halál után: a feltámadás.

Igaz az, amit Péter apostol kiáltva mond (vö. Mk 9,5): Jó dolog az Úrral együtt lenni a hegyen, megtapasztalni a fénynek ezt az "elővételezését" a nagyböjt közepén. Ez arra figyelmeztet, hogy

ne felejtsük el, különösen akkor, amikor nehéz próbán megyünk át - és közületek sokan tudják, mit jelent nehéz próbán átmenni -, hogy az Úr feltámadt, és nem engedi a sötétségnek, hogy övé legyen az utolsó szó.

Időnként előfordul, hogy sötét időszakon megyünk keresztül személyes életünkben, a családi vagy a társadalmi életben, és attól tartunk, hogy nincs kiút. Megrémülünk olyan nagy rejtélyektől, mint a betegség, az ártatlan emberek szenvedése, a halál misztériuma. A hit ugyanazon útján gyakran megbotlunk, amikor a kereszt botrányával és az evangélium követelményeivel találkozunk. Az evangélium pedig arra hív bennünket, hogy életünket szolgálva töltsük és veszítsük el szeretetben, ahelyett, hogy megtartanánk magunknak és őrizgetnénk. Tehát egy másfajta tekintetre van szükségünk, egy olyan fényre, amely mélyen bevilágítja az élet misztériumát, és segít, hogy túllépjünk sémáinkon és meghaladjuk ennek a világnak a kritériumait.

Mi is meghívást kaptunk, hogy felmenjünk a hegyre, hogy szemléljük a Feltámadott szépségét, aki életünk minden töredékében fényt gyújt, és segít, hogy a történelmet az ő húsvéti győzelme felől értelmezzük.

De vigyázzunk: Péter apostolnak ez a "jó nekünk itt lenni" érzése ne váljon lelki lustasággá! Nem maradhatunk a hegyen, hogy egyedül élvezzük ennek a találkozásnak a boldogságát. Maga Jézus vezet vissza bennünket a völgybe, testvéreink közé, a mindennapi életbe. Óvakodnunk kell a lelki lustaságtól: "Szépen elvagyunk az imáinkkal és a liturgiáinkkal, és ez elég nekünk!" Nem! A hegy megmászása nem feledteti el velünk a valóságot; az imádkozás sosem menekülés az élet nehézségei elől; a hit fénye nem arra szolgál, hogy kellemes érzéssel töltse el lelkünket! Nem! Ez nem Jézus üzenete!

Azért kell megtapasztalnunk a Krisztussal való találkozást, hogy az ő fényétől megvilágosítva mindenhová el tudjuk vinni, mindenhol fel tudjuk ragyogtatni ezt a fényt! Hogy fényt gyújtsunk az emberek szívében! Hogy az evangélium lámpácskái legyünk, akik egy kis szeretetet és reményt visznek az embereknek: ez a keresztények küldetése!

Imádkozzunk a Boldogságos Szűz Máriához, segítsen, hogy ámulattal fogadjuk, megőrizzük és másoknak is továbbadjuk Krisztus fényét!"

Forrás: Magyar Kurír