660. nap: Isten üzeni: „Te vagy az én szeretett Fiam!”

Ferenc pápa a vasárnapi beszédében arról tanít, hogy Jézus eljött meggyógyítani bennünket...

"A mai liturgia evangéliuma azt a jelenetet mutatja be, amellyel Jézus nyilvános élete kezdődik: ő, aki Isten Fia és a Messiás, a Jordán folyó partjára megy, és megkeresztelkedik Keresztelő Jánosnál. Mintegy harminc évnyi rejtett élet után Jézus nem úgy mutatkozik be, hogy csodát tesz, vagy fellép a katedrára tanítani, hanem beáll azoknak az embereknek a sorába, akik Jánoshoz mentek megkeresztelkedni. A mai liturgikus himnusz azt mondja, hogy az emberek mezítelen lélekkel és lábbal, alázatosan mentek megkeresztelkedni. Szép magatartás: csupasz lélekkel és mezítláb. Jézus osztozik sorsunkban, a bűnösök sorsában, leereszkedik hozzánk: belép a folyóba, mint az emberiség sebzett történelmébe, elmerül vizeinkbe, hogy meggyógyítsa őket, elmerül velünk együtt, közöttünk.

Nem fölénk emelkedik, hanem leereszkedik hozzánk, csupasz lélekkel és mezítláb, mint az emberek. Nem egyedül megy, nem is kiváltságos választottak egy csoportjával, hanem az emberekkel. Ezekhez az emberekhez tartozik, ezzel a néppel együtt megy megkeresztelkedni, ezekkel az alázatos emberekkel.

Álljunk meg az egyik fontos pontnál: amikor Jézus megkapja a keresztséget, a szöveg azt mondja, hogy éppen "imádkozott" (Lk 3,21). Érdemes szemlélnünk ezt a jelenetet: Jézus imádkozik. De hogyan lehetséges ez? Ő, aki az Úr, aki Istennek a Fia, ugyanúgy imádkozik, mint mi? Igen, Jézus - az evangéliumok sokszor beszámolnak róla - sok időt tölt imádkozással: minden nap elején, gyakran éjszaka, fontos döntések előtt... Imája párbeszéd, kapcsolat az Atyával. Így

a mai evangéliumban láthatjuk Jézus életének "kétféle mozgását": egyrészt leereszkedik hozzánk, a Jordán vizébe, másrészt az imádságban felemeli tekintetét és szívét az Atyához.

Ez fontos tanítás számunkra: mindannyian belemerülünk az élet problémáiba, a sok bonyolult helyzetbe, szembe kell néznünk emberpróbáló időszakokkal és meg kell hoznunk nehéz döntéseket, melyek lehúznak bennünket. De ha nem akarjuk, hogy összetörjenek bennünket, akkor mindent felfelé kell emelnünk. Az ima pedig épp ezt teszi, nem menekülési útvonal, nem mágikus rituálé vagy kívülről megtanult rigmusok ismételgetése. Nem!

Az imádság annak lehetővé tétele, hogy Istent dolgozzon bennünk, annak felismerése, amit közölni akar velünk a legnehezebb helyzetekben is, erőgyűjtés az előrehaladáshoz.

Sokan úgy érzik, nem bírják tovább, és így imádkoznak: "Uram, adj erőt, hogy bírjak továbbmenni!" Mi is gyakran imádkoztunk így. Az ima segít, mert egyesít minket Istennel, megnyit a vele való találkozásra. Igen, az ima a kulcs, amely kinyitja a szívet az Úr előtt. Beszélgetés Istennel, igéjének hallgatása, imádás: csendes időzés előtte, amikor rábízzuk azt, amit megélünk. És néha az is, hogy kiáltunk hozzá, mint Jób, hogy elpanaszoljuk neki bajainkat. Kiáltani, mint Jób. Ő apa, aki teljesen megért bennünket. Sosem haragszik ránk. - Jézus tehát imádkozik.

Az ima - a mai evangélium gyönyörű képével élve - "megnyitja az eget" (vö. Lk 3,21). Az ima megnyitja az eget: oxigént ad az életnek, levegőhöz juttat, amikor fulladozunk a tömérdek gond súlya alatt, és tágasabb perspektívában mutatja meg a dolgokat. Mindenekelőtt lehetővé teszi számunkra, hogy ugyanazt éljük át, mint Jézus a Jordánnál: hogy az Atya szeretett gyermekeinek érezzük magunkat.

Nekünk is, amikor imádkozunk, az Atya azt mondja, mint Jézusnak az evangéliumban: "Te vagy az én szeretett fiam" (vö. Lk 3,22).

Ez a gyermekségünk keresztségünk napján kezdődött, amely Krisztusba merített és Isten népének tagjaiként az Atya szeretett gyermekeivé tett bennünket.

Ne feledkezzünk meg keresztségünk időpontjáról!

Ha most megkérdeznélek benneteket, mikor keresztelkedtetek meg, vélhetően lennének olyanok, akik nem emlékeznének. Pedig ez egy gyönyörű dolog: emlékezni keresztségünk dátumára, mert ez a mi újjászületésünk, az a pillanat, amikor Jézussal együtt Isten gyermekévé lettünk. És amikor hazaértek - ha nem tudjátok -, kérdezzétek meg édesanyátokat, nagynénéteket vagy nagyszüleiteket: "Engem mikor kereszteltek meg?" Jegyezzétek meg és ünnepeljétek meg azt a dátumot, és adjatok hálát az Úrnak! Ma pedig, ebben a percben, tegyük fel magunknak a kérdéseket: Milyen az én imám? Szokásból imádkozom, kényszeredetten imádkozom, csak előre megírt szövegeket mondogatok, vagy imádságom találkozás Istennel? Úgy képzelem-e el magam, mint bűnöst, aki mindig Isten népéhez tartozik, és sosincs elszakadva tőle? Ápolom-e az Istennel való bensőséges kapcsolatot, párbeszédet folytatok-e vele, hallgatom-e igéjét?

A nap folyamán végzett számos tevékenységünk között ne hanyagoljuk el az imádságot: szenteljünk rá időt, használjunk rövid, gyakran ismételt fohászokat, mindennap olvassuk az evangéliumot! - Az imádság, amely megnyitja az eget.

És most forduljunk a Szűzanyához, az imádkozó Szűzhöz, aki életét istendicsőítő énekké tette!"

Forrás: Magyar Kurír