445. nap: Nigériai testvérkapcsolatok Magyarországgal

Dr. Fodor Réka mesél a nigériai helyzetről, a tapasztalatairól és egy lányról, Rebeccaról...

"A két nép egyre több spirituális szállal kötődik egymáshoz, a két főegyházmegye között egyre szorosabbá válik a barátság. Szeptember 6-án Budapesten a Szent István-bazilikában Afrika-napot rendeznek a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében, Misszió Afrikában címmel Okeke érsekkel és Csókay Andrással együtt előadást tartunk. Az Afréka Alapítvány meghívta Basil és Izunna atyát is.

A nővérképzőt Okeke érsek alapította a kórház területén, 180 diákot képeznek nővérnek a hároméves bentlakásos iskolában. A tandíj, a bentlakás, az étkezés 600 dollárba kerül évente, ezért világszínvonalú képzést kapnak, és biztonságos helyen laknak egy olyan országban, ahol nagyon rossz a közbiztonság. Évekkel ezelőtt Csókay Andrással megálmodtuk, hogy bekapcsolódunk a képzésükbe, hogy segítsük az önállósodásukat. Rebecca a tizedik ösztöndíjasunk volt. Úgy működik, hogy amikor összegyűlik a pénz egy újabb diákra, a nővérképző kiválasztja, kit ajánl ösztöndíjasnak. Másfél éve őt választották: ehhez kiválónak kell lenni a tanulmányokban, és rászorulónak kell lenni. Szigorú kritériumok vannak. Éppen rendeltem itthon háziorvosként, amikor megkaptam az önéletrajzát, és ki kellett mennem a mosdóba zokogni, annyira megrendített. Átküldtem Sanyinak, a férjemnek, aki egyetértett, hogy az ő ösztöndíját mi vállaljuk... Felhívtam Basil atyát, hogy az összegyűlt pénz még szabad, küldjenek még egy életrajzot.

Nem ismertem Rebeccát, de a Szentlélek megérintett, és mi vállaltuk a taníttatását. Akkor láttam először, amikor tavaly márciusban kijöttem. Amikor az ösztöndíjat kérte, már fél éve éhezett, mégis - az itteniek szokása szerint - mindig azt mondta, jól van. Senki nem tudta, mekkora a baj vele: felgyorsult a szívverése, nem kapott levegőt, nem tudott aludni hónapok óta, nem evett, nem tudta miből fizetni a tandíját. Amikor már nagyon rosszul volt, odament Fidel atyához, a kollégium igazgatójához. Rebecca a Boko Haram elől menekült a családjával északról, miután az iskolájában robbantottak, a halott osztálytársain keresztüllépve kellett menekülnie. A házukat is porig rombolták. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, már évek óta üldöztetésben volt részük. Szülei Onitshából származnak, de északon régebben több volt a munkalehetőség, ezért oda mentek. Nem voltak szegények, az apuka mérnök volt, mind a négy bátyja is, itteni viszonyok között jómódú családnak számítottak. Onitshában azonban mind a négy bátyja munkanélküli, mert túlnépesedés van a belső menekültek miatt, nyomorban élnek. Az elsőéves tandíját kifizették az északon eladott földjük árából, de a második évet már nem tudták kifizetni. A szülők elhagyták az egyházat, mert megsértődtek a Jóistenre, hogy engedhette meg ezt a sok szenvedést. Egy pünkösdi szabadkeresztény egyház tagjai lettek, és hozzá akarták kényszeríteni lányukat egy lelkipásztorhoz, aki egy jó próféciát mondott a családnak. Azt akarták, hogy hagyja ott az iskolát. Nem tette meg, ezért a család nem küldött neki pénzt, éhezett, pszichés problémái lettek, nem volt pénze tandíjra... ekkor kezdtük el mi támogatni a képzését. Amikor márciusban kijöttem, itt ragadtam, minden diáknak haza kellett mennie, de neki és Trinitynek megengedték, hogy ott maradjanak velem a kórházban. Hosszú ideig voltam ott, így ők már nem két ösztöndíjas voltak számomra a sok közül, hanem a fogadott lányaim lettek. Miután hazajöttem, Rebecca pár nappal később írta, hogy beiratkozott a katekizmusra.

Végtelenül jólesett! Addig is járt a misékre, csak nem áldozhatott, de a képzőben senkit nem kényszerítenek, hogy legyen katolikus. Hatalmas erő van ebben a törékeny lányban, nem ment férjhez ahhoz, akit nem szeret, befejezte az iskolát. Megkért, hogy legyek a keresztanyja, és ez nagyon meghatott. Végigjárta a hitoktatást, ezért még az ottlétem alatt bérmálkozás is volt, hogy azt is velem élhesse át - nagyon szép folyamat volt. A családtagjai nem jöttek el az ünnepekre, én voltam a családja, aki megszervezte neki az ünneplést."

Forrás: Magyar Kurír