1605. nap: "A hit és az imádság, ha igazak, megnyitják az elmét és a szívet."

A Szentatya vasárnap arra hívta fel a figyelmünket, hogy kapcsolatainkat nyitott elmével és nyitott szívvel kell megélnünk. Ne zárjuk be a szívünket mi se!

"A mai liturgia evangéliuma (Jn 6,41–51) arról számol be, hogy miképpen reagáltak a zsidók Jézus azon kijelentésére, hogy "az égből szálltam alá" (Jn 6,38). Megbotránkoznak. Zúgolódnak egymás között: "Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát: az égből szálltam alá?" (Jn 6,42). Így zúgolódnak.

Figyeljük meg, mit mondanak! Meg vannak győződve arról, hogy Jézus nem jöhetett a mennyből, mert ő egy ács fia, és mert az anyja és a rokonai másokhoz hasonlóan ismert, köznapi, normális emberek. "Hogyan nyilváníthatná ki magát Isten ilyen kétköznapi módon?" – mondják. Hitükben megakasztják őket a Jézus egyszerű származásával kapcsolatos előítéletek, és megakasztja őket az a feltételezés is, hogy ezért nincs mit tanulniuk tőle. Az előítéletek és a feltételezések – mennyit ártanak nekünk! Megakadályozzák az őszinte párbeszédet, a testvérek találkozását: óvakodjunk az előítéletektől és a gyanakvó feltételezéstől!

Jézus hallgatóinak megvannak a maguk merev sémái, és nincs hely a szívükben annak, ami nem illik bele, annak, amit nem tudnak lajstromozni és bebiztosított életterük poros polcain elhelyezni. Ez így igaz: életünk biztosítékai sokszor zárva vannak, porosak, mint a régi könyvek.

Pedig ezek az emberek betartják a törvényt, alamizsnát adnak, betartják a böjt és az ima előírt időpontjait. Krisztus pedig már számos csodát tett (vö. Jn 2,1–11; 4,43–54; 5,1–9; 6,1–25). Miért nem segít ez nekik abban, hogy felismerjék benne a messiást? Miért nem segít ez nekik? Mert nem annyira azért végzik vallási gyakorlataikat, hogy meghallják az Urat, mint inkább azért, hogy megerősítést találjanak bennük arra, amit gondolnak. Elzárkóznak az Úr szava elől, és saját elgondolásaiknak keresnek megerősítést. Ezt mutatja az a tény, hogy még csak nem is veszik a fáradságot, hogy magyarázatot kérjenek Jézustól: csupán egymás között zúgolódnak ellene (vö. Jn 6,41), mintha egymást akarnák megerősíteni abban, amiről meg vannak győződve, és bezárkóznak, bevehetetlen erődbe zárkóznak. És így képtelenek hinni. A szív bezárkózása: mennyit árt, mennyit árt!

Figyeljünk oda minderre, mert néha velünk is megeshet ugyanez, az életünkben és az imáinkban.

Megeshet velünk: ahelyett, hogy valóban meghallgatnánk, amit az Úr mondani akar nekünk, csak megerősítést keresünk tőle és másoktól abban, amit gondolunk, megerősítést a meggyőződésünkben, az ítéleteinkben, melyek előítéletek.

De az Istenhez fordulásnak ez a módja nem segít abban, hogy találkozzunk Istennel, hogy valóban találkozzunk vele, sem abban, hogy megnyíljunk nekünk ajándékozott fénye és kegyelme előtt, hogy növekedjünk a jóban, hogy megtegyük akaratát, hogy legyőzzük a bezárkózásokat és a nehézségeket. Testvéreim, a hit és az imádság, ha igazak, megnyitják az elmét és a szívet, nem pedig bezárják őket.

Ha olyan emberrel találkozunk, akinek zárt az elméje és az imája, akkor az a hit, az ima nem igaz.

Kérdezzük meg hát magunktól: hitéletemben valóban képes vagyok-e elcsöndesedni és Istenre figyelni? Kész vagyok-e befogadni az ő hangját, saját elképzeléseimet félretéve, és az ő segítségével legyőzni félelmeimet is?

Mária segítsen bennünket abban, hogy hittel hallgassuk az Úr hangját, és bátran megtegyük akaratát!"

Forrás: Magyar Kurír